June 11, 2025
Június 5-én, immár hetedik alkalommal rendeztük meg Partnernapunkat, melynek a Normafa Rendezvényház volt a helyszíne, ahol a hazai viszonteladók, szolgáltatók és végfelhasználók szakemberei találkoztak egymással és velünk, valamint a RelNet portfóliójának részét képező, egyúttal az IT világában jelentős vagy előremutató szerepet betöltő gyártóknak a képviselőivel. Az esemény során három új gyártónk is bemutatkozott, így az AlgoSec, az XM Cyber és a ZTE. Idén is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az előadások kellőképpen szakmaiak és hasznosak legyenek a résztvevők számára, ennek megfelelően szó volt például IT menedzsment és hálózati megoldásokról, továbbá IT és OT biztonságról is. Összegyűjtöttük a rendezvény legemlékezetesebb pillanatait – minden képhez röviden megemlítjük az adott előadás témáját is.
May 30, 2025
Az AlgoSec elnyerte a 2025-ös SC Awards „Legjobb Biztonsági Cég” díját, amely jelentős mérföldkő a kiberbiztonsági gyártó számára, mivel tovább erősíti piaci elismertségét. Az AlgoSec a Global InfoSec Awards díját is megkapta a legjobb szolgáltatást nyújtó kiberbiztonsági vállalat kategóriában.
April 11, 2025
RelNet Ltd. is pleased to announce a new partnership with AlgoSec, the industry-leading cybersecurity company. This agreement grants RelNet premier distributor status, enabling it to serve Hungarian end-users exclusively through its reseller network. Simultaneously, the partnership ensures AlgoSec benefits from the highest level of distribution expertise available in Hungary.



