2025. június 11.
Június 5-én, immár hetedik alkalommal rendeztük meg Partnernapunkat, melynek a Normafa Rendezvényház volt a helyszíne, ahol a hazai viszonteladók, szolgáltatók és végfelhasználók szakemberei találkoztak egymással és velünk, valamint a RelNet portfóliójának részét képező, egyúttal az IT világában jelentős vagy előremutató szerepet betöltő gyártóknak a képviselőivel. Az esemény során három új gyártónk is bemutatkozott, így az AlgoSec, az XM Cyber és a ZTE. Idén is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az előadások kellőképpen szakmaiak és hasznosak legyenek a résztvevők számára, ennek megfelelően szó volt például IT menedzsment és hálózati megoldásokról, továbbá IT és OT biztonságról is. Összegyűjtöttük a rendezvény legemlékezetesebb pillanatait – minden képhez röviden megemlítjük az adott előadás témáját is.
2025. május 30.
Az AlgoSec elnyerte a 2025-ös SC Awards „Legjobb Biztonsági Cég” díját, amely jelentős mérföldkő a kiberbiztonsági gyártó számára, mivel tovább erősíti piaci elismertségét. Az AlgoSec a Global InfoSec Awards díját is megkapta a legjobb szolgáltatást nyújtó kiberbiztonsági vállalat kategóriában.
2025. április 11.
A RelNet Kft. örömmel jelenti be új együttműködését az AlgoSec iparágvezető kiberbiztonsági vállalattal. A megállapodás egyrészt kiemelt státuszt jelent a RelNet számára, mely viszonteladóin keresztül egyedüli disztribútorként szolgálja ki a magyarországi végfelhasználókat, másrészt az AlgoSec részére a legnagyobb disztribútori szakértelmet biztosítja Magyarországon.



