2025. június 11.
Június 5-én, immár hetedik alkalommal rendeztük meg Partnernapunkat, melynek a Normafa Rendezvényház volt a helyszíne, ahol a hazai viszonteladók, szolgáltatók és végfelhasználók szakemberei találkoztak egymással és velünk, valamint a RelNet portfóliójának részét képező, egyúttal az IT világában jelentős vagy előremutató szerepet betöltő gyártóknak a képviselőivel. Az esemény során három új gyártónk is bemutatkozott, így az AlgoSec, az XM Cyber és a ZTE. Idén is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az előadások kellőképpen szakmaiak és hasznosak legyenek a résztvevők számára, ennek megfelelően szó volt például IT menedzsment és hálózati megoldásokról, továbbá IT és OT biztonságról is. Összegyűjtöttük a rendezvény legemlékezetesebb pillanatait – minden képhez röviden megemlítjük az adott előadás témáját is.
2025. március 03.
A Progress cikke előrevetíti a 2025-ös év legnagyobb kiberbiztonsági kihívásait, és rámutat arra, hogy a Progress Flowmon NDR megoldása miként segíthet ezen kihívások leküzdésében.
2024. november 19.
A piacvezető ITIM gyártók közé került a Progress a nagyvállalatoknak szánt infrastruktúrafelügyeleti WhatsUp Gold eszközével.
2024. július 17.
Az újítások 2024 júniusában léptek életbe.
2024. február 22.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre került a Progress disztribútori rendezvénye Szófiában, ezúttal elsősorban kereskedelmi (pre-sales és sales) fókuszú tematikával. A háromnapos eseményen a RelNetet Szabó Tamás, partnerkapcsolati igazgató és Goreczky Zsolt, vezető termékmenedzser képviselték.





